MAGYARI BARNA
Rímes rege önmagamról
főszerepeket
játszik a káosz
nehezen illik
csöndem a mához
stresszek lombjánál
kevés az árnyék
perzsel az ideg
másfelé járnék
vízszintes flörtök
pihennek bennem
csók-karcolt CD-t
hallgat a kedvem
múltat keverve
átnézve poron
homlokon csókol
ott az a torony
parányi emlék
fésüli elmém
Sinka Aranyhoz
szótlanul elmén
élmény-mécsesem
köpi a lángot
gén-hőhöz bújni
olykor ajánlott
Petőfi Berényben
Budára beköszönt az ősz
és Orlay szólt „ugye jössz"
hogyne mennék én - elvégre
rokonok élnek Berénybe'
czeglédi paraszt szekerén
rázkódtunk Orlay és én
'Czeglédnél megállt a járat
előkaptuk hát a lábat
gyalogolni nem művészet
de célomhoz csak így érek
elől megy ő az Orlay
lépteit kezdem folytatni
négy lábunk mohón csörgedez
Berényhez érünk közelebb
majd Orlayék házánál
a jókedvem már mázsán áll
lelkesíttet Forster doktor
ne ijedjünk meg a gondtól
így föllángolt ifjú kedvünk
Orlayval színészkedünk
felkaptunk jelmezt és elvet
játszottuk az anyanyelvet
ment a darab szépen körben
s pár sikerre rá-rádőltem
présházban nem leltem magam
bujkáltam részeg alakban
tompán ragyogott csak elmém
tüzeskedtem Berény mellén
A fény veled mosdik
sejtelmes ruhádon
átdereng pár gyönyör
pénteki csöndemből
varázsod letöröl
gének közt nyílogat
minden hő mi lehet
misztikus tájamon
te vagy a kikelet
artériák húrját
pengeti a hőség
tűz a tűzzel táncol
s a szenvedély rám ég
mondatok zugában
levetkőzünk szóig
s gyöngyöző szívemben
a fény Veled mosdik
Barátságlegenda
kézfogással két óriás
csodát feszített az égre
az a gyúlékony június
bennem mintha most is égne
Szalonta főterén izzott
baráttá Petőfi s Arany
versben fényleni legendát
velük dörzsölgetem szavam
magasztos tekintetükbe
csonkán hajolt be a torony
hatalmas volt az örömük
azt a mítoszt most is fogom
madzag helyett őszinteség
kötötte össze lelküket
oldalukra állt a fény is
csak később jött a rémület
becsomagolta a halál
Petőfi vesztett életet
lecsukta két szemét a fény
a sötét végzet ténykedett
Haynau hűtötte a kort
nem lett értelme a vágynak
rémület-vonalrendszerben
kottázta Aranyt a bánat
A mindent bevon
amikor hosszan hallgatok
csattokká válnak a betűk
s az éj hosszú sötét haját
a hajnal feltűzi velük
férfiak festenek kopott
sorson a szesz mindent bevon
pár mesterkélt bódulattól
könnyen kigyullad a neon
ki tudja a sanda választ
tőzsdeindex van-e hitben
a brókerek folyton kérdik
nyereséges-e az isten
gubókként zörögnek bennem
a be nem teljesült álmok
s mint a félig elnyomott csikk
pislog a vers ahol járok
a vég nagybácsija a csönd
körbejár a múlás tender
önmagát pusztítja a lét
öntelt luxusa az ember