Székely Dániel: Eda Beda Story

Jánost, mint sok embert a rendszerváltás szele fújta ki Németországba. Alig múlt húsz éves akkor. Rokonokhoz került, az ő hívó szavukra ment, akik már nagyon régen, még a második világháború után kerültek oda. Pincérként dolgozott, a munkáját megbecsülték és jól keresett. Az egyik nagybácsijánál lakott. A bácsi egyedül élt és befogadta, mondván ne legyen egyedül és jól meg voltak kettesben. Telt-múlt az idő, János megszokta a kinti létet és azt, hogy ott kicsit másabbak az emberek. Hosszú évek után jött a baj. Valami vírus terjedt el a világban. Valami olyasmi, amit egyesek csak dögvésznek neveztek és nem válogatott, végigsepert a világon. Emberek százezrei haltak meg. A városokban kijárási tilalmat vezettek be. Bezártak az üzletek, csak meghatározott időben lehetett kimenni az utcára, mert vásárolni azért kellett. Ilyenkor maszkot kellett húzni az arcra. Ekkor hívatta Jánost hosszabb beszélgetésre a főnöke.                                                                                                                            

- Te Hans- mondta neki. - A legjobb pincérem vagy, de most tovább nem tudlak alkalmazni, mert nincs vendég. Pénzt adok neked. Menj haza! Többet is adok, mint járna. Jóval többet. Ebből otthon jól meg tudsz majd élni. Itt most tovább nincs neked munka. Ne haragudj! Majd ha ismét lesz, hívlak. Biztosan hívlak, de most menned kell.                                                  

János a bácsikájánál lakott még egy hónapig, aztán visszajött Magyarországra kicsi lakásába, egy pesti lakótelepre. Itthon szintén ugyanazzal találkozott. Zárlat, maszk, ellenőrző rendőrök. Elején lement még a boltba, láda számra hordta a sört. Aztán megunta, kedve sem volt már a sok alkoholhoz, az üvegek cipeléséhez. Nap mint nap a számítógépét nyaggatta. Így talált rá egy társkereső oldalra és egy nőre, aki magát Eda-Bedának nevezte. Eda-Beda egy évvel volt fiatalabb Jánostól. A panasz pedig csak dőlt belőle. Chateltek. Igaz János alig tudott írni, mert Eda-Beda hosszú litániákat írt és nem érdekelte a társa reagálása. Középiskolás éveinél kezdte. Egyedüli lány volt, nem volt testvére. Édesanyja főkönyvelő volt egy szállító vállalatnál. Édesapja osztályvezető ugyanott. Szüksége semmiben soha nem volt. Ennek ellenére főleg édesanyja szigorúan nevelte. Fiatalabb korában csak a barátnőjéhez engedte, akkor is tízre haza kellett mennie. Tizenhat éves volt már, amikor a barátnője Kati elvitte egy házi buliba. Reggel volt már, amikor hazaért, Katinál aludt, de ez az anyját nem érdekelte. Meg nem pofozta, de napokig szidta, gyalázta, aki a szülei bizalmával visszaélve elcsavargott. Azért Katihoz már a következő hétvégén elengedte. Úgy látszik nem akart rossz színben feltűnni.

- Esetleg kicsit elhallgatnál? Én is írhatnék neked Eda - írta közben János. - Tudod nemrég jöttem haza Németországból, ott egy nagyvárosban éltem majdnem húsz évig. Aztán jött ez a vírus és egyelőre vége lett a karrieremnek.

- Tudod középiskolás koromban nem sok hapsi élményem volt. Lehet utána se. Szóval keresel egy csajt magadnak. Én szőke vagyok. Se nem magas, se nem kövér, de azért sokak szerint egy dögös nő vagyok, aki megéri a pénzét.

- Én már elmúltam ötven, de soha nem nősültem meg. Alig múltam húsz éves, amikor kimentem dolgozni Németországba. Ott meg csak barátnőim voltak.

- Én sem voltam férjnél soha. Ennek ellenére szültem egy gyereket, de ennek a történetét majd később mondom el. Most ne haragudj, rá kell gyújtanom, majd később folytatom. János is rágyújtott egy cigire és közben megivott egy sört. Amikor visszatért az íráshoz már várta Edit. Igaz csak egy üzenet várta kezdetben, ami röviden és parancsolóan így szólt: Hol vagy?! Már régóta várlak.                                                                                                                    

János úgy gondolta ez a nő egy diktátor lehet. Azért folytatta: itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok.                               

Igaz János azt sem tudta miről is írjon. Nem baj, Eda annál többet fecsegett: - Tudod az apám egy munkabuzi volt. Hétvégeken otthon mindig a műhelyében volt. Asztalos volt a szakmája, ilyenkor fúrt-faragott. A pályáját, mint írtam asztalosként kezdte. Utána tanult tovább. Így ismerkedett meg anyuval a számviteli főiskolára járva. Apa nem egy érzelmes típus volt, de sokat tanultak együtt anyával. Így történt aztán, hogy összemelegedtek és anya szerint apa nyakába varrta magát. Állítólag én már a hasában voltam, amikor összeházasodtak. Tudod többnyire a későbbiekben is minden úgy történt, ahogy ő akarta. Apám jó férj, jó papucs volt. A családért szó nélkül mindent megtett. Legfeljebb sok elfoglaltságára hivatkozva felejtett el pár dolgot, hogy szándékosan vagy sem senki nem tudta. Minden esetre anya nagyon elégedett volt vele, megfogta apámmal az Isten lábát, mondta sokszor. 

- Az én szüleim egészen mások voltak - írta János. - Négyen voltunk testvérek. Az én apám egy mesterember volt, soha nem volt velünk, vagy a gyárban volt, vagy fusizott, vagy a sarki kocsmában volt. Egyébként víz és gázszerelő volt a szakmája. A kocsma miatt soha nem veszekedtek. Mindig adott annyi pénzt haza, hogy a családja soha nem károsodott. 

- Jó fej lehetett az apád. A szerelem mindig elmúlik egyszer. Az élet már csak ilyen.

- Végül is anyánk nevelt fel bennünket, de tisztességgel. Egy bátyámat és két húgomat is elindította útjára az életben. Mindnyájan legalább szakmát tanultunk. A legfiatalabb húgom lett csak diplomás, mint agrármérnök.

- Ideális család vagytok. Nekem ebben nem volt részem. Csak látszat maradt. Leérettségiztem a barátnőmmel. Katival főiskolára jelentkeztünk mindketten. Őt fel is vették. Általános iskolai tanár lett belőle. Engem viszont nem. Én többet nem is jelentkeztem. Anya betett maga mellé adminisztrátornak. Fizetésem volt, ha nem is sok. "Majd levelezőn elvégzed a főiskolát, mint én. Ha én nyugdíjba megyek, beülhetsz a székembe" - mondta mindig. Viszont a dolgok egészen menetet vettek, minden másként történt. Az élet alaposan megcsúfolt. 

- Mi történt Eda?

- Csak annyi, hogy szerelmes lettem. Jó, az életben ilyen sűrűn előfordul. A baj csak az volt, hogy nem olyan embert szerettem meg, aki megérdemelte volna.

- Mi történt Edit?

- Nagyon tetszettem neki, de a kapcsolatot igazából nem tudta vállalni. Egyéként tőle született a lányom. Jenőkével egy vállalati bulin jöttem össze. Jenőke az igazgató sofőrje volt. Már elmúlt harminc, még mindig legény volt és eléggé gátlásos. Én akkor olyan huszonkét éves lehettem. Kicsit becsíptem. Már mindenki táncolt. Előtte kóla volt, előttem is, csak rummal volt megvadítva. Csak ültünk egymással szemben és néztük egymást. Nekem támadt az ötletem, hogy táncoljunk. Mondom, kicsit be voltam csípve. A karjaiba omoltam és néha bukdácsolva, de táncoltunk, aztán vége lett a zenének és leültünk. Egészen megvadultam a teste melegétől. Ezt ő is érezte. Ismét táncoltunk és én megint hozzá simultam. Már nem emlékszem kinek az ötlete volt, de hazakísért. Egy kertes házban laktunk. A házunk előtt mindig rossz volt a világítás. Ez a szomszéd nő miatt volt, aki a hapsikat nem vetette meg. Váltogatta is őket elég sűrűn. Apám dühöngött ha az utcán nem volt világítás, mert a Magdi megint megbízta azt a félkegyelmű Károlyt, hogy intézkedjen és sötét legyen. Szóval apám nagyon haragudott ezért a dologért. Addig-addig dühöngött, hogy beszólt az áramszolgáltatóhoz ahol egyik jó ismerőse volt főnök. Másnap ilyenkor kijöttek és megcsinálták a világítást. Szóval Jenci a sötétben meg merte fogni a kezem. Aztán a kiskapuban hosszan csókolóztunk. Utána elváltunk és hetekig nem láttuk egymást. Nekem akkoriban nem volt pasim. Katinak már komoly udvarlója volt az eljegyzésüket tervezgették. "- Hogy lehetsz ilyen liba!? - mondta. - Velünk ugyan eljöhetsz színházba vagy moziba, de utána mi kettesben szeretnénk maradni. Ha ő nem jelentkezett te keresd meg, ha már ilyen mulya. Hogyan keressem? - kérdeztem. Mit tudom én? - találj ki valamit. János már teljesen bele volt gabalyodva Eda szövegébe. Közbeírt ezért.

- Hapsit keresel még most is magadnak? Vagy csak el akarod mesélni eddigi élettörténeted?

- Mit tudom én? Lehet jó lenne. Normális hapsival úgyis régen voltam már.

- Utána mi lett ezzel a Jencivel? - kérdezte János.

- No, erre akartam éppen kilyukadni. Üzentem neki, hogy baj van a bérelszámolásával. Jelentkezzen nálam, de azonnal. Jött is. Soha nem láttam még ilyen idegesnek. Majdnem ajtóstól rontott be az irodámba. "Hívattál, mi a gondod Edit?" - hebegte.

- Régen láttalak már. Elfelejtetted már mi történt kettőnk között a múltkor? Gondolod olyan nő vagyok, aki mindenkivel ezt csinálja?

- Nem gondolok semmit - volt hosszú idő után a válasz.

- Fél ötig tart a munkaidőm - mondtam neki. - A kapuban várj meg vagy szétrúgom a segged.

- Csak ezt akartad? Ennyire elnyertem a múltkor a tetszésed?

- Képzeld csak ezt! Nem elég ez neked?

Feszélyezett volt, de várt. Nem messze volt egy presszó, ott kötöttünk ki. Vörösbort ittunk kólával, de most már neki is kellett inni. Június volt és már nyáriasan meleg. Harisnyát direkt nem húztam a szoknyám pedig jól felcsúsztattam, hogy had bámulja a combom. Meg is történt. Hű, jó késő van. Jól begerjesztettelek gondolom. Ideje már aludni, holnap este hét körül ismét folytatjuk.

János ekkor este ismét megivott egy sört, elszívott egy cigarettát és elég izgatott volt. Nehezen és soká aludt el. Várta a másnapi diskurzust, nagyon várta. Aztán elérkezett a másnap este is. Edit már várta.

- Szervusz, szívem - kezdte. - Élsz még? Hogy nehogy azt hidd valami bányarémre vesztegetted az időd, küldök neked egy fotót. No, figyelj, küldöm.

A fotón egy átlagos, de még csinos szőke nő volt. "Az én Janimnak"- felirattal. János a sajátjával viszonozta. Mivel nem talált jobbat, egy tíz évvel ezelőtti német fotót küldött. Amikor egy tálca sör volt a kezében.

- El tudnálak viselni - volt a válasz. - Ahogy azt a Jencit is elviseltem. No, szóval azon az estén jót boroztunk. Egy park sötét részén leültünk egy padra. Sokáig csókolóztunk aztán a bugyim is lekerült rólam és éreztem, hogy valami belém hatolt.

- Ne beszélj róla! Még én is begerjedek.                                                                                                    

- Te ennyire gyenge férfi vagy? Mert most még fityiszt kapnál tőlem. Hiszen alig tudunk egymásról valamit.

- Ha gondolod, visszaléphetsz.

- Pár estém már rád pazaroltam és egyre szórakoztatóbb vagy. Olyat mondtam el neked, amit még soha senkinek.

- Köszönöm, hogy ennyire a bizalmadba fogadtál. Remélem, megkérdezhetem mi történt a továbbiakban közted és Jenci között. 

- Megkérdezheted. Egyre többet hagytam, hogy Jenci meglepjen és ő is nagyon élvezte. Szerelemről, házasságról soha nem beszéltünk, de olyan volt ez nekem, mintha leugranánk a tizedik emeletről, aztán valami puhaságra esnénk. Mindketten repestünk ezért. Aztán egyszer-kétszer elfelejtettünk védekezni és terhes lettem. Elég későn vettem észre a baba már majdnem három hónapos volt. Boldog voltam nagyon és nem érdekelt más. Jenci nem igazán örült neki, de a helyzetet elfogadta. Anya viszont nagyon örült, végre nagymama lesz. Azt mondta, az ilyen hülye ember nem érdemli meg, hogy valóban apa legyen. Úgysem lesz jó férj. Ne foglalkozzak vele, majd mi felneveljük.  Kicsit ugyan tartottam apám véleményétől, de anyám megvigasztalt. "Az a nagy behemót ember mindig úgy tett, hogy a kedvemben járjon. Most is így fog tenni." Valóban így is volt. Anya szerint ez nem egy szerepjátszás volt. 

- Jencivel mi lett?

- Jenci gyáván viselkedett. Igaz egyszer anya jól kiosztotta. Még párszor találkoztunk terhességem ideje alatt. Közölte velem ezeknek a kommunista uraknak nem fogja örökké a szemrehányásait hallgatni. Itt a szüleimre gondolt. Így született meg Noémi. Mama, papa és az én szememfénye, Noika. A papa kívánságára lett aztán a kereset beadva gyerektartásra a bíróság felé. Jenci ekkor úgy megsértődött, hogy még a cégtől is kilépett. Többet nem is láttuk, csak Noika temetésén. Mert ő sajnos húsz éves sem volt, amikor meghalt. Rossz társaságba került, kábítószeres lett, de erről majd később.

- Gondolom ez örök fájdalom neked.

- Igen, meg sok minden. Mert rájöttem milyen rohadt életem van. Edit ekkor elkezdett sírni. Egyfolytában csak zokogott. Ekkor János javasolta, hogy majd másnap este találkozzanak.

- Másnap Edit így folytatta: Noika már óvodás volt, amikor szülői segítséggel lakást vásárolhattunk. Tudod itt a megyeszékhelyen a belvárosban kaptam egy másfél szobás lakást az első emeleten. Ezentúl a lányommal itt éltünk. Férjhez menni Noika születése óta soha nem akartam. Nem szerettem volna neki mostohát. Ott voltak neki a nagyszülei, akik nagyon szerették az unokájukat. Ha véletlenül egy férfi beröppent az életembe Noit a mamáékhoz vittem. Néhány a lakásomra is eljött, de mint írtam egyik sem volt tartós soha. Aztán Noika iskolás lett. Hatodikos korában a nagyapjával már másodfokú egyenleteket oldott meg. Kitűnő tanuló volt, így került gimnáziumba. Az első két évben ott is jeles tanuló volt. Sajnos ekkor került rossz társaságba. A barátnője vitte bele, aki szintén olyan fél családban élt, mint az én lányom. Csak ott az anya hiányzott. Kati a barátnőm mindig mondta az apját fogjam meg magamnak, de egyáltalán nem volt az esetem. Túl pedáns volt hozzám és túl elvhű. Az én laza természetem úgysem viselte volna sokáig.

Jani közben csendben szunyókált és nem válaszolt. 

- Mi van? - kérdezte Edit. - Elaludtál? No persze az én lelkizésem nem érdekel. Pihend ki magad talán holnap este is fogunk találkozni. Rövidebbre fogom majd a mondandóm, ígérem.

János nem gondolta, hogy Edit másnap este is ott lesz. Pedig ott volt. 

- Remélem szívem kialudtad magad és nem vagy fáradt. Akkor folytatom. Azt már írtam Noi úgy tizenhat lehetett, amikor rossz társaságba keveredett. Először csak füves cigiket szívott. Aztán egyre keményebb drogok jöttek és az alkohol. Ilyenkor csak üveges szemekkel nézett. A világtól teljesen elzárkózott. Két évig jeles tanuló volt a gimnáziumban. Harmadikban aztán felé sem nézett az iskolának. Végül kimaradt. Teljesen elsivárosodott. Ha veszekedtem vele vagy a nagyszülei, valami Kornélnál volt hetekig, amíg Noi pénzéből futotta, mert futotta, a nagyszülők sokáig külön is pénzelték, mert jó ideig nem tudtak semmiről. Kornél vagy tíz évvel volt idősebb tőle. Aztán elfogyott a pénz ilyenkor Kornél a lányomat elzavarta magától. Teljesen testileg és lelkileg leverten tért haza ilyenkor. Fertelmesen nézett ki. A kábítószer hiányában nemcsak velem, de a nagyszüleivel is csak kiabált. Akkor már tőlük sem kapott pénzt. Aztán a nagyapja, aki akkor már nyugdíjas volt, egy pszichiáterhez vitte Noit. A pszichiáter a megye legjobb orvosa volt. Mint tanár az egyetemen is tanított. - Aztán Edit ismét visszatért a mába. - Nem zavar, hogy ennyi szörnyűségről írok? - kérdezte. Mivel János részéről egy rövid nem volt a válasz, folytatta.

- Szóval Noi gyógyszereket kapott. Úgy nézett ki, hogy javul. Talán jövőre az iskolát is folytathatja, de Kornél nem hagyta békén. Visszaszökött hozzá. Édesapám feljelentette Kornélt, de nem találtak nála semmiféle drogot, így aljas módon tovább folytathatta üzelmeit. Noi szanatóriumba került, de egy hétvégén Kornél érte ment és megszöktette a lányom. A rendőrség vitte vissza a szanatóriumba. Ezt a Kornélt ekkor letartóztatták. Sajnos a lényegen már nem sokat változtatott, mert Noi pár nap múlva meghalt. Ekkor látta az apja először és utoljára. Menyasszonynak lett felöltöztetve és úgy lett eltemetve. Fél év múlva a nagyapja is követte, akinek ekkor már nagyon gyenge volt a szíve, az unoka halála is nagyon megviselte. Itt vagy még János? Holnap este ismét találkozunk. Jó éjszakát!

János kicsit szégyellte, hogy az Edittel való chatelése ma sem érdekelte túlzottan, de ő nem egy nyűgökkel teli nőt keres. Aztán másnap, amikor a számítógépet bekapcsolta megint ott volt Edit.

- Egyáltalán akarsz te pasit? - kérdezte nem először.

- Nincs szerencsém a férfiaknál. Persze lehet, amikor a lányom élt még a rendesebbjét elűztem, mert nem akartam mostohát neki. Egy rendes hapsi biztosan nem ártana. Jelenleg depresszióval küszködök. Tudod nem csak az apám vagy a lányom halála tört le marhára, hanem az úgynevezett rendszerváltás hülyesége is. A cégünket akkor teljesen leépítették. Akkor azt mondták átszervezték. Én a bérszámfejtés főnöke lettem. Majdnem mindenkit elküldtek mellőlem. Engem, mint régi szolgát megtartottak. Hiszen az őseim is az ő szekerüket húzták már. Egyedül maradtam tudod Jani az egyre többet betegeskedő anyámmal. Tudod ezen kívül még magányos is vagyok nagyon. Nemrégiben aztán a lányom pszichiáterének segítségével le is százalékoltak. Néha minden erőm elhagy. Csak ülök bambán a lakásban. Nagy nehezen megfőzöm az ebédemet és naponta elszívok egy doboz bagót. Egyetlen szórakozásom a tv. Hetente egyszer-kétszer feljön hozzám a Kati. Rám néz, ha kell be is vásárol. Neki bejött az élet. Változatlanul tanít egy ipari suliban matematikát és fizikát. Mérnök férje nagyon családszerető. Nagy fia és lánya van. Mindketten egyetemre járnak. Ő buzdít mindig, hogy mozduljak ki a lakásból. Legalább sétáljak egy jó nagyot, vagy bicajozzak le hozzájuk a kertvárosba. Egy nap aztán már nagyon untam a magányt. Lementem a földszinti presszóba. Rumos kólát ittam, mint annak idején, amikor Jenőkével megismerkedtem. Nem messze ült tőlem egy csoze kinézetű hapsi. Egy nagyfröccs volt előtte. Egyszer csak odajött hozzám.

- Szép hölgyem - kezdte. - Megkínálna egy cigarettával? Aztán odaült hozzám. Az egészségéről kezdett el mesélni, amit a hülye főnökei tettek tönkre, mert mindig a legnehezebb munkákat végeztették el vele. Aztán kértem egy üveg bort. Természetesen én fizettem. Már sötét volt, amikor a lakásomban felébredtem. Feküdtem az ágyamban pucéran és ott feküdt mellettem ez az alak. Nagy barna szemeivel csak nézett és nézett. Ekkor tudtam meg, hogy ő a Józsi. Egy, a megyeszékhelyhez közeli faluban lakott a mamájával. Panaszkodott, a volt felesége kidobta a lakásukból. Gyerekük nem volt, a házukon kívül semmijük. Az asszony kifizette, így könnyű volt válni. Nem akart ő menni, de szó szerint rendőrök dobták ki a házból. Az a szemét kilakoltatta. Már két napja volt nálam, amikor megjelent a Kati barátnőm és ezt a mocsok élősködőt szó szerint kidobta. Hónapok teltek el nélküle, amikor az utcán véletlenül összefutottunk. Megint ittunk és megint nálam ragadt le napokra. Most egy telefonhívásra startolt el tőlem. Beteg lett az édesanyja, ezt közölte vele valaki. Gondozni kellene, hiszen napok óta az ágyból sem tud felkelni. Én persze örültem neki, Kati ekkor azt mondta, ha ez az ember még egyszer megjelenik, szóljak neki. Ezt az embert egyszer és végleg el kell intézi, hogy soha többet ne keressen. Hosszas vita után adta be a derekát, elég sokáig próbálta bizonygatni, hogy az anyja gondozása nemcsak az ő feladata, vannak testvérei, gondozzák azok. Nagy nehezen távozott. Vissza fog még jönni, ezt ígérte. Még csinos, lehet jól szituált is vagyok, de depressziós és nagyon magányos. Lehet nem is kellenék így neked Jani. Most nézem az órám megint nagyon eltelt az idő. Jó éjszakát!

János egész éjszaka azt tervezgette, hogy hamarosan el fog utazni. Meglátogatja ezt az asszonyt. A vasútállomáson találkoznak. A vendéglátók zárlata miatt az utcán sétálgatnak. Valahol vesznek egy üveg bort. Talán Eda-Beda fel is hívja magához, mint azt a görény Józsival tette. Ő sokkal különb ettől az embertől. Ő nem maradna ott első éjszaka. Ekképpen gondolkodott, amikor csendben elaludt. Másnap este csak egy üzenet várta Edittől: Ne haragudj Jani, visszajött a Józsi. Valami fontos mondanivalója van. Ha megtudja, hogy veled mit tervezgettem, még agyonver. Bocsika, hogy így történt, köztünk még nem volt semmi, mint vele. Ennyi! Edit.

Jani elolvasta a levelet. Csak ült bambán és csalódottan. Próbálta megérteni a helyzetet, de nem értette. Odakinn valami nagy szürkeségben volt az ég. Aztán nagy pelyhekben elkezdett hullani a hó. Várható volt. Pár nap múlva karácsony lesz.