Bura Henriett: Távolság

Sokáig elviseltem, végig szenvedtem,

Az évek alatt szépen csendben beletörődtem.

Abba, hogy a lelkünk, ez a két törött darab,

Egymás mellett, de mégis külön utakon halad.

Végig tudtam, már az első nap elfogadtam,

Megváltoztatni nem tudtam, bármennyire akartam.

Ahogy a szemeid, az a két végtelen, sötét szakadék,

Úgy nézzen rám, ahogy én csakis rád tudnék.

Jött az elviselhetetlen, nem sokkal később az elkerülhetetlen.

Rég volt, de én még mindig szenvedem.

Azt, hogy immár a testünk is, ez a két szakadt doboz,

A szívünkkel együtt más helyen dobog